WTCR

Coronel: „A célom, hogy futamokat nyerjek, és év végén a top3-ban végezzek”

Tom Coronel idén a ROAL Motorsport színeiben egy RML által épített TC1-es Chevrolet Cruze-t fog vezetni, s a holland pilóta emiatt rendkívül magas célokat tűzött ki maga elé: szeretne futamgyőzelmeket szerezni és év végén az összetett első három helyének valamelyikén végezni. A rutinos versenyző erről és sok más dologról is beszélt az fiawtcc.com oldalnak adott interjújában.
Tom Coronel a túraautó-világbajnokság 2005-ös indulása óta tagja a mezőnynek – sőt, korábban a WTCC elődjének számító Túraautó Európa-bajnokságon is rajthoz állt 2002 óta. Az eltelt kilenc szezon során négyszer sikerült győznie (ebből kétszer a 2013-as idényben, amikor a Slovakiaringen és Suzukában tudott diadalmaskodni), kétszer megnyerte a Yokohama Trophy-t, legjobb összetettbeli helyezése pedig egy negyedik pozíció 2011-ből. Többek között ezt az eredményt is szeretné megjavítani idén, a holland ugyanis negyedik évét kezdi meg a ROAL Motorsportnál, ám ezúttal már nem BMW-t, hanem egy RML által felkészített TC1-es Chevrolet Cruze-t fog terelgetni, amely rendkívül versenyképes autó lehet az előző évek erőviszonyait elnézve. A rutinos holland versenyző a saját magával szembeni elvárásai mellett beszélt a többi gyártóról, valamint az új szabályokról is a sorozat hivatalos weboldalának adott interjújában, amelyet most mi is változtatások nélkül megosztunk olvasóinkkal:
 
- A WTCC technikai szempontból egy fordulópont előtt áll: mit gondolsz, ez hogyan fogja befolyásolni a bajnokságot?
Tom Coronel: - Az autók gyorsabbak lesznek, s agresszívebben fognak kinézni, köszönhetően a szárnyaknak és a nagyobb kerekeknek. Biztos vagyok benne, hogy a rajongók jobban fogják szeretni a bajnokságot, mint az előző években. Rám ez mindenképp igaz lesz! Versenyzői szempontból a kocsikat talán valamelyest nehezebb lesz vezetni nagyobb kanyarsebesség és a rövidebb féktáv miatt. De arra leszek kíváncsi, hogy továbbra is lesznek-e koccanások – ez a túraautózás védjegye, és ez az, amit a nézők szeretnek. Attól tartok, az előzés nehezebb lesz…
 
- Az RML által épített autók dominálták az elmúlt éveket – mit vársz a 2014-es specifikációjú Cruze-tól?
- Ezt mindig nehéz megmondani, mivel nem ismerem eléggé a csapatot. De az elmúlt néhány év során irigyeltem azokat a pilótákat, akik az RML Chevrolet-ket vezethették, mert messze azok voltak a leggyorsabbak. Az RML-nél dolgozó embereknek hatalmas tapasztalatuk van, és tudják, mit csinálnak. És most a ROAL Motorsportnak és nekem lehetőségem van vezetni az autójukat… el lehet képzelni, milyen mosoly van az arcomon!
Coronel az előző években a gyengécske BMW-vel is számos alkalommal villantott, s az új Cruze-zal még jobb eredményeket érhet el a holland
 
- A WTCC visszatér Belgiumba, így lesz egy forduló egészen közel az otthonodhoz. Ez jelent plusz motivációt számodra?
- Ó, igen! Sok rajongóm van Belgiumban és Hollandiában, köszönhetően az RTL7-nek, amely az összes WTCC-fordulót közvetíti negyven percben, közvetlenül az F1-es futamok előtt. Az elmúlt tíz évben ez híressé tett, s most a versenyek Spa-Francorchamps-ban lehetőséget adnak a belga és holland támogatóim számára, hogy még egyszer beleszagolhassanak a bajnokság légkörébe, s újra megérinthessük a kocsikat.
 
- A mezőny rendkívül versenyképesnek tűnik a Citroën, a Honda és a Lada gyári csapataival, valamint az RML autóival. Mik a megérzéseid a különböző erőkkel kapcsolatban?
- Úgy tűnik, a Citroën messze a többiek előtt van, mivel hónapokkal ezelőtt nekiálltak tesztelni, valamint a költségvetésüknek is köszönhetően. Szóval nehéz lesz. A Honda erős csapatot épített, erős pilótákkal, s ott vannak nekik a tavalyi tapasztalatok. A Ladának is remek versenyzői vannak, s profitálhatnak az Oreca hatalmas tapasztalatából és tudásából. De magabiztos vagyok: bízom az RML-ben és a ROAL Motorsportban.
 
- Papíron az RML és a ROAL Motorsport együttműködése egy nagyon erős csomag: mik az célkitűzéseid a 2014-es évre?
- Az, hogy dobogókért harcoljak, versenyeket nyerjek, és a legjobb háromban legyek a pilóták pontversenyében. Ezek eléggé ambiciózus célok, de úgy gondolom, elég potenciál rejlik bennünk ahhoz, hogy elérjük őket.


Hozzászólások