Újdonság

Bradl mindössze két tizedre Haydentől

MotoGP
Bradl mindössze két tizedre Haydentől
2012.07.14. 19:17
Stefan Bradl a nyolcadik rajtpozíciót szerezte meg az olasz nagydíj kvalifikációján, amellyel a német motoros teljes mértékben elégedett, hiszen elmondása szerint a versenyhétvége első napjához képest rengeteget javult a motorja.
 
A regnáló Moto2-es világbajnok tehát a harmadik sor közepéről vághat neki a holnapi olasz viadalnak, amely során minden bizonnyal az előrébb kerülés lesz a cél a német versenyző számára. Bradl, aki a tegnapi első két szabadedzésen viszonylag sokat szenvedett Hondájával, most már jelentősen komfortosabban érti magát az RC213V-n, ami könnyen hozzásegítheti őt abban, hogy az év kilencedik versenyén jó eredményt érjen el. Az időeredményeket elnézve Stefan Bradl mindössze két tized másodperccel van elmaradva a negyedik helyen végző Nicky Haydentől, így megvan arra is az esély, hogy az LCR pilótája a legjobb ötben ér majd célba.
 
Stefan Bradl, 8. helyezés, 1’47.857
„Tegnap óta egyértelműen sikerült javítanunk az egész versenycsomagon, ami egyúttal azt is jelentette, hogy mindkét mai edzésen jól teljesítettünk, pláne az időmérőn. Pénteken eléggé szenvedtünk, mivel nem éreztem a motor elejét, ami szerintem elég fontos lenne ezen a pályán, azonban ezúttal már minden másként volt. Köszönhetően a délelőtti tréningen eszközölt változtatásoknak a kvalifikáción már jóval komfortosabban éreztem magam a motoron és fizikailag kevésbé volt megterhelő gyorsan menni vele. Tulajdonképpen a puha és a versenygumikon is jók vagyunk, úgyhogy igen magabiztosan és reménykedve várom a holnapi futamot.”
Írta: Forgó Ariel János

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
race.com
 
 
 
Kövess minket!
youtube facebook twitter rss
Szavazás
Mi a véleményed az ötletről, mely szerint Magyarországon is rendeznének egy Man TT jellegű futamot?
Szuper, én biztosan ott lennék a helyszínen
Nem érdekelnek az utcai versenyek
Nem szabadna egy ilyen veszélyes futamot Magyarországon rendezni
Örülnék neki, de inkább a tévéből nézném a viadalt
VR46 shop
Pálya információ
MotoGP Superbike WTCC
2013. Június 02. 14:00
Olasz Nagydíj
Autodromo Internazionale del Mugello

Épült: 1974
Teljes hossza: 5245m
banner
Hozzászólások
Utolsó: 2013.05.23. 00:37
3 db
Utolsó: 2013.05.22. 23:16
63 db
Utolsó: 2013.05.22. 22:01
100 db
Utolsó: 2013.05.22. 20:05
27 db
Utolsó: 2013.05.22. 20:01
5 db
VB Ranglista
MotoGP Superbike Supersport WTCC
Poz. Pilóta Márka Pont
1. D. Pedrosa Honda 83
2. M. Marquez Honda 77
3. J. Lorenzo Yamaha 66
4. C. Crutchlow Yamaha 55
5. V. Rossi Yamaha 47
6. A. Dovizioso Ducati 39
7. A. Bautista Honda 38
8. N. Hayden Ducati 35
9. A. Espargaro ART 20
10. A. Iannone Ducati 18
banner
Formula.hu hírek
Tesztmotor.hu hírek
MotoGP.com news
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2013  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: