Jegyek

Bitter Sándor csalódott az első makaói időmérő után

Egyéb motorsport
Bitter Sándor csalódott az első makaói időmérő után
2014.11.13. 19:32
Bitter Sándor ismét egyedüliként képviseli hazánkat a legendás Makaói Grand Prix idei kiírásában. A tüdőgyulladással küszködő motoros a szabadedzést a 27. helyen zárta, majd a szintén csütörtökön rendezett első időmérőn 26. lett, ám a javítás ellenére most sokkal csalódottabban nyilatkozott a magyar pilóta.
 
Bitter Sándor lázasan, tüdőgyulladással küszködve vágott neki a Makaói Nagydíj hétvégéjének. A csütörtök reggeli szabadedzésen azonban elmondása szerint magának és a csapatnak is kellemes meglepetést okozott: 2:40.449-es idejével az eredménylista 27. helyén zárt. A szintén ma rendezett időmérőn aztán kapásból két másodpercet tudott javítani, s végül a háromnegyed órás edzés leintésekor 2:38.036-os idő szerepelt a neve mellett, amellyel összességében a 26. pozíciót szerezte meg. Annak ellenére, hogy ezzel az idővel egy ideig a tizedik helyen állt, a magyar pilóta most sokkal csalódottabban nyilatkozott:
 
„Az eleje két másodperccel lassabb, mint tavaly” – fogalmazott Bitti a csütörtöki nap végén. „A szektoridők alapján az ideális köridőm 2:37.669 lenne. Az a baj, hogy a 26. helyen állok, és mögöttem mindenki 2:38-as időt ment. Holnap reggel megint korán rendezik a második kvalifikációt. Amennyire elégedett voltam a szabadedzés után, most annyira csalódott vagyok. Rettenetesen kimerültem. Szakad rólam a víz, és még minden szárítanom kell, plusz még az orvost is meg kell látogatnom. Bízom benne, hogy most éjjel fogok tudni aludni.”
 
A szombati verseny rajtrácsa a pénteken helyi idő szerint reggel fél nyolckor kezdődő második időmérő után alakul ki. Bitter Sanyi már eddig is elképesztő küzdeni tudásról tett tanúbizonyságot, és reméljük, hogy holnap is sikerül minél jobban felülkerekednie embert próbáló betegségén, és minél jobb eredménnyel örvendezteti meg magát és szurkolóit!
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2017  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: