Jegyek

Bemutatták a 2018-as TCR-es Honda Civicet

TCR
Bemutatták a 2018-as TCR-es Honda Civicet
2017.07.14. 13:23
A JAS Motorsport bemutatta vadonatúj Honda Civic Type R TCR modelljét, melyet a túraautó-bajnokság 2018-as szezonjában használhatnak majd vásárlóik. Az új versenyautó az idén leleplezett HONDA Civic utcai verzióján alapul, és a 2015-ös TCR versenysorozatban debütált elődök nagyszerű sikereit kívánja tovább örökíteni.
 
Elindult Instagram-csatornánk: kövesd legújabb közösségimédia-platformunkat, ahol friss és exkluzív helyszíni képekkel, valamint a versenyhétvégék legérdekesebb fotóival szolgálunk majd! A P1race Instagram-csatornája ide kattintva érhető el.

A kocsi teljes egészében megújult külsőt kapott, számos ponton módosítottak karosszérián, hogy csökkentsék a légellenállást, valamint nagyobb leszorítóerőt érjenek el. Ezen kívül új, többlengőkaros hátsó felfüggesztést és módosított stabilizátort alkalmaztak, korszerű elektronikus vezérlőegységet (ECU) és továbbfejlesztett bukócsövet építettek be, megspékelve mindezt a legújabb FIA előírásoknak megfelelő kiegészítőkkel.

Egy úgynevezett endurance verzió is elérhető lesz ebből a típusból azon versenyzők, versenycsapatok részére, akik szeretnének részt venni olyan bajnokságokban, mint például a VLN vagy a 24 órás szériák. Ezt a kiadást fényszórókkal, a sofőrt hűsítő légbeömlő-rendrendszerrel és ABS-szel kiegészített fékekkel szerelik fel.

A Civic Type R TCR-rel egy olyan hosszú és sikeres partneri kapcsolat folytatódik a Honda és a JAS Motorsport között, amely 1998-ban kezdődött, s akkor lépett új szintre, mikor 2001-ben a milánói székhelyű társaságot választották ki a pályaautózásra és ralira szánt első Civic Type R kifejlesztésére.

Azóta a JAS által épített Civicek hozzásegítették a Hondát a 2013-as FIA Túraautó-világbajnokság csapatvilágbajnoki címéhez, továbbá a partneristállók is számos győzelmet arattak a jelenlegi Civic Type R TCR-rel különböző versenysorozatokban, így például a Túraautó-Európa-kupában, a TCR német, közel-keleti, olasz és Benelux szériájában, valamint a Macau Guia Race-en.

Az új Civic Type R TCR tehát csatlakozik ahhoz a 19 modellből és több mint 300 autóból álló mezőnyhöz, melynek tagjai megfelelnek a világszerte népszerű TCR-sorozat előírásainak. A járművek kiszállítása az ügyfelekhez 2017. december 15-én kezdődik, és a 2018-as versenyszezon kezdetéig huszonöt autó lesz elérhető. Ezért a cég arra biztatja az érdeklődőket, hogy a csalódások elkerülése érdekében mielőbb vegyék fel a kapcsolatot a JAS-szal.

„Nagyon izgatottak vagyunk, és örömmel jelentjük be, hogy mi készítjük az új Honda Civic Type R TCR-t a versenycsapatok számára, egyúttal szeretnénk szívből köszönetet mondani a Hondának, hogy áldásukat adták a közös projekt folytatására. Az új kocsi jelentős fejlődést mutat számos kulcsfontosságú területen, úgymint az aerodinamikai tulajdonságok, a felfüggesztés és az elektronika. Az első Civic Type R TCR-ünkkel már öt bajnokságot nyertek, jelenleg is harcolnak további nyolc címért Európában, valamint Ázsiában. Eltökélt célunk, hogy az új autóval még magasabbra emeljük a mércét a TCR-sorozatban” – nyilatkozta Mads Fischer, a JAS Motorsport TCR projektvezetője.

Forrás: Honda Hungary
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2017  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: