Jegyek

Bajnoki győzelemért hajt a H-Moto Team a Hungaroringen

Egyéb motorsport
Bajnoki győzelemért hajt a H-Moto Team a Hungaroringen
2018.04.15. 18:16
A H-Moto Team versenyzői hétfőn, a Hungaroringen kezdik meg idei szezonjukat a magyar bajnokságban. A hatszázasok között a csapat korábbi Európa-bajnoka, Györfi Alen, míg az ezresek között a Katarban kétszer is dobogóra álló Kovács Bálint a győzelem esélyével áll rajthoz, míg az SSP 300-as mezőnyben most debütáló Kakuszi Ádám a lehető legjobbat szeretné kihozni magából.
 
Szeretnél élőben szurkolni Michelisz Norbinak, a Zengő Motorsport pilótáinak, Nagy Norbinak és Szabó Zsoltnak, valamint a szabadkártyásként induló Tassi Attilának és Nagy Daninak a Hungaroringen? Akkor rendeld meg jegyshopunkon keresztül a belépődet a WTCR hazai futamára! (x)

Elérkezett a 2018-as idény kezdete a hazai gyorsasági motorsportban, és a legjobbak a Hungaroringen kezdik meg az idei bajnoki szereplésüket. A H-Moto Team három versenyzője is rajthoz áll a hétfői szezonnyitón, és ha minden a várakozásoknak megfelelően alakul, akkor akár több győztest is avathat a futamokat követően a gárda. Az új kategóriában, az SSP 300-ban áll rajthoz Kakuszi Ádám, akinek ez a viadal kitűnő erőfelmérő lesz a német ADAC Junior Cup versenyeihez. A fiatal tehetség részt vett a sorozat hivatalos tesztjén is az olaszországi Misanóban, ahol a három nap alatt nemcsak a 2018-as versenymotorjával, hanem a Bridgestone új abroncsaival is megismerkedett, és jelentősen fejlődött az edzések végére.
„Életemben eddig mindössze egyszer, még 2017-ben motoroztam a Hungaroringen, így nem mondhatnám azt, hogy tökéletesen ismerem a mogyoródi aszfaltcsíkot. Megpróbálom minél hamarabb megtalálni az ideális beállításokat, illetve fokozatosan javuló köridőket szeretnék elérni” – jelentette ki Kakuszi Ádám, aki a német ADAC bajnokságban a jövő vasárnap kezdi meg Assenben egy duplafutamos versenyhétvégével az idei szezonját.

Kovács Bálint a katari nemzetközi bajnokság Superstock 600-as kategóriában végigversenyezhette a téli szezont, és a rendkívül erős nemzetközi mezőnyben kétszer is dobogóra állhatott az ötfordulós sorozatban.  Bálint végül összetettben a hatodik pozícióban zárta a Losail Ázsia Bajnokságot, és remekül felkészült a hazai és nemzetközi megmérettetésekre. Most azonban már egy ezres Suzuki nyergében kell bizonyítani, hogy a kategória egyik legjobbja a hazai mezőnyben.
„A katari bajnokág alatt tökéletesen fel tudtam készülni az itthoni szezonomra. Noha ott 600-as géppel versenyeztem, ami teljesen más stílust igényel, mint az ezres, azért a megtett versenykilométerek nem múltak el nyomtalanul. Bízom abban, hogy könnyen át tudok majd ülni az ezres Suzukira, annak ellenére, hogy ezen a motoron tavaly ősszel, a Pannoniaringen mentem utoljára” – fogalmazott Kovács Bálint, akinek idei fő versenysorozata a német IDM-hez tartozó Suzuki Cup sorozat lesz.

A két ifjú tehetségen kívül a hatszázasok mezőnyében ott lesz majd a 2007-es esztendő Európa-bajnoka, Györfi Alen is, aki az Alpok-Adria-sorozatra készülve szeretne minél jobb formába lendülni. „Idén már teszteltem itt a Hungaroringen, és most is legfőképpen ezen lesz a hangsúly. Ebben a szezonban visszatérek az Alpok-Adria bajnokságba, aminek szeretném megnyerni a Supersport kategóriáját, és ehhez kitűnő felkészülést nyújt a bajnokság idénynyitója” – tette hozzá Györfi Alen.

Írta: Molnár Ádám; Fotók: Ahmed Feisal, Kőházy Tamás, H-Moto Team
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2018  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: