Jegyek

Az élmezőnyben a B3 Racing versenyzői a makaói edzésen

TCR
Az élmezőnyben a B3 Racing versenyzői a makaói edzésen
2016.11.18. 09:51
Dušan Borković, Mat’o Homola és Tassi Attila is gyorsnak bizonyult a TCR International Series makaói 2. szabadedzésén. A szerb pilóta egy ideig vezette is az eredménylistát, és csapattársaihoz hasonlóan optimista lehet.
 
Újabb félórás szabadedzéssel folytatták a csütörtökön megkezdett munkát a TCR International Series csapatai, köztük a magyar B3 Racing Teammel. A nemzetközi túraautó bajnokság mezőnye a hétvégén Makaó utcáin lép pályára, szombaton rendezik az időmérő edzést, vasárnap pedig a két szezonzáró futamot.

A csütörtöki félórás szabadedzés után magyar idő szerint pénteken hajnalban is újabb tréningen gyakorolhattak a versenyzők. Az egy nappal korábbi eseményeket szinte lemásolva, ezúttal is már 5 perc után meg kellett szakítani a szabadedzést egy baleset miatt, és bár gyorsan zöldre váltott a lámpa, a pilóták így is elvesztették a rendelkezésre álló idő harmadát.

A későbbiekben szerencsére nagyobb baleset nem történt a 6120 méteres pályán, csupán az utcai aszfaltcsíkokra jellemző forgalom okozott fejtörést a versenyzőknek. Ez meg is látszott az eredményeken: a B3 Racing Team mindhárom versenyzője sokat javult csütörtökhöz képest, és a legjobb 10 közé került a szabadedzés időtáblázatán.

Dušan Borković egy ideig vezette is a mezőnyt, végül a 6. helyen zárt, de 2:34.797-es ideje csupán 1,3 másodperccel maradt el a listavezető eredményétől, ami a hosszú makaói pályán nem számottevő hátrány. Csapattársa, Mat’o Homola szorosan mögötte a 7. lett, Tassi Attilát pedig a 9. helyen rangsorolták.

A B3 Racing Team versenyzői hiba nélkül teljesítették az edzést, így a csapat zavartalanul folytathatja a felkészülést a szombati időmérőre és a vasárnap hajnalban zajló futamokra.

Bári Dávid, a csapat technikai vezetője a szabadedzés után úgy vélte, hogy a csütörtökön szerzett tapasztalatokat és adatokat kielemezve lényegesen javult a versenyzők teljesítménye. Sokat dolgozott a csapat, aminek az eredménye, hogy egy ilyen nehéz pályán a B3 Racing Team mindhárom autója az első 10-be tudott kerülni amivel a csapat elégedett lehet.

A hétvége további programja magyar idő szerint:
  • 2016. november 19. 00:30: Időmérő edzés
  • 2016. november 20. 03:00: Futamok
Az edzések és a futamok élőben követhetők a tcr-series.tv-n, a Sport 1 Televízió 2016. november 20-án 10 órától sugároz összefoglalót a versenyekről.

Írta és fotók: B3 Racing
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
 
race.com
 
Kövess minket!
youtube facebook twitter rss
Hozzászólások
Utolsó: 2017.01.21. 09:48
2 db
Utolsó: 2017.01.21. 09:47
14 db
Utolsó: 2017.01.20. 22:40
4 db
Utolsó: 2017.01.20. 17:44
3 db
Utolsó: 2017.01.20. 11:11
3 db

VR46 shop
Pálya információ
MotoGP Superbike WTCC
2017. Március 26. 20:00
Katari Nagydíj
Losail International Circuit

Épült: 2004
Teljes hossza: 5380m
Szavazás
Ki lesz a MotoGP 2017-es világbajnoka?
Marc Marquez (Repsol Honda)
Dani Pedrosa (Repsol Honda)
Valentino Rossi (Movistar Yamaha)
Maverick Vinales (Movistar Yamaha)
Jorge Lorenzo (Ducati Team)
Andrea Dovizioso (Ducati Team)
Andrea Iannone (Suzuki Team)
Cal Crutchlow (LCR Honda)
más
VB Ranglista
MotoGP Superbike Supersport WTCC
Poz. Pilóta Márka Pont
1. M. Marquez Honda 298
2. V. Rossi Yamaha 249
3. J. Lorenzo Yamaha 233
4. M. Vinales Suzuki 202
5. A. Dovizioso Ducati 171
6. D. Pedrosa Honda 155
7. C. Crutchlow Honda 141
8. P. Espargaro Yamaha 134
9. A. Iannone Ducati 112
10. H. Barbera Ducati 102
Formula.hu hírek
Tesztmotor.hu hírek
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2017  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: