Jegyek

Aegerter vezetésével kettős svájci siker az esőben

Moto2
Aegerter vezetésével kettős svájci siker az esőben
2017.09.10. 13:15
Dominique Aegerter pályafutása második győzelmét szerzete a vizes San Marinó-i Nagydíjon. Mögötte honfitársa, Lüthi végzett, így kilenc pontra csökkentette Morbidellivel szemben összetettbéli hátrányát, aki az élről esett ki. Harmadiknak Syahrin ért be.
 
A kicsikhez hasonlóan, a Moto2-esek is esős körülmények között vágtak neki a 26 körös versenynek. Morbidelli kapta el a legjobban a rajtot, Pasini az élről a harmadik helyre esett vissza, míg Lüthi maradt a hetedik pozícióban az első kört követően. Nem kellett azonban sokat várnunk az izgalmakra: két kör után Pasini szinkronban Baldassarival megcsúszott és búcsúzott a futamtól, csakúgy mint a versenyt vezető Morbidelli eggyel később. Az élre a harmadikról induló Aegerter ált az összetett második svájci honfitársa előtt. Az esések sorát Navarro folytatta, miközben Syahrin folyamatosan zárkózott az első háromra.

A maláj versenyző Oliveira kicsúszásával megörökölte a harmadik helyet, az élen továbbra is a két svájci viaskodott. A Moto3-asokhoz hasonlóan tovább buktak a pilóták, a nagyobb nevek közül Locatelli kiesését érdemes megemlíteni. Tíz körrel a vége előtt aztán Lüthi kihasználta Aegerter hibáját és megelőzte őt, de utóbbi javított és visszavette az első helyet.

Ezt követően már nem is tudott svájci kollégája mit kezdeni vele, így Aegerter láthatta meg elsőnek a kockás zászlót, Lüthi futott be a második helyen, és meglepetésre Syahrin ért fel a dobogó alsó fokára. A végén még Nakagami és Corsi borzolta a kedélyeket egy-egy bukással, de míg előbbi nem tudta befejezni a futamot, addig utóbbi a nyolcadikon futott be. Az első három mögötte Bagnaia, Binder Quartararo és Cortese ért be a negyedik, ötödik, hatodik, hetedik helyen. Míg Corsi mögött Pawi és Raffin végzett a top10-ben.

A futam végeredménye:
1. Dominique AEGERTER SWI Kiefer Racing Suter 51'39.709
2. Thomas LUTHI SWI CarXpert Interwetten Kalex +1.400
3. Hafizh SYAHRIN MAL Petronas Raceline Malaysia Kalex +7.875
4. Francesco BAGNAIA ITA SKY Racing Team VR46 Kalex +21.223
5. Brad BINDER RSA Red Bull KTM Ajo KTM +23.849
6. Sandro CORTESE GER Dynavolt Intact GP Suter +41.421
7. Fabio QUARTARARO FRA Pons HP40 Kalex +43.107
8. Simone CORSI ITA Speed Up Racing Speed Up +56.926
9. Khairul Idham PAWI MAL IDEMITSU Honda Team Asia Kalex +1'01.495
10. Jesko RAFFIN SWI Garage Plus Interwetten Kalex +1'20.192
11. Takaaki NAKAGAMI JPN IDEMITSU Honda Team Asia Kalex +1'32.448
12. Alex DE ANGELIS RSM Dynavolt Intact GP Suter 1 Lap
13. Remy GARDNER AUS Tech 3 Racing Tech 3 1 Lap
14. Tetsuta NAGASHIMA JPN Teluru SAG Team Kalex 1 Lap
15. Xavi VIERGE SPA Tech 3 Racing Tech 3 1 Lap
16. Federico FULIGNI ITA Forward Junior Team Kalex 1 Lap
Nem ért célba:        
  Stefano MANZI ITA SKY Racing Team VR46 Kalex 4 Kör
  Joe ROBERTS USA AGR Team Kalex 14 Kör
  Andrea LOCATELLI ITA Italtrans Racing Team Kalex 15 Kör
  Iker LECUONA SPA Garage Plus Interwetten Kalex 15 Kör
  Miguel OLIVEIRA POR Red Bull KTM Ajo KTM 16 Kör
  Xavier SIMEON BEL Tasca Racing Scuderia Moto2 Kalex 17 Kör
  Augusto FERNANDEZ SPA Speed Up Racing Speed Up 17 Kör
  Isaac VIÑALES SPA BE-A-VIP SAG Team Kalex 19 Kör
  Jorge NAVARRO SPA Federal Oil Gresini Moto2 Kalex 21 Kör
  Edgar PONS SPA Pons HP40 Kalex 21 Kör
  Franco MORBIDELLI ITA EG 0,0 Marc VDS Kalex 23 Kör
  Mattia PASINI ITA Italtrans Racing Team Kalex 24 Kör
  Lorenzo BALDASSARRI ITA Forward Racing Team Kalex 24 Kör
  Tarran MACKENZIE GBR Kiefer Racing Suter 25 Kör
Nem fejezte be az első kört:        
  Luca MARINI ITA Forward Racing Team Kalex 0 Kör

Fotó: MotoGP Media
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2017  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: