Formula-E

A Nissan szakított Albonnal, szabad az út a Toro Rossóba

Hivatalosan is eldőlt, hogy mégsem lesz a Nissan e.dams pilótája a Formula-E-ben a brit-thai versenyző, akit már hetek óta a Toro Rosso első számú opciójaként tartanak számon.
Imádod az autó-motorsportokat? Újságírói ambícióid vannak? Ha úgy érzed, ezek igazak rád vagy csak szeretnél a P1race.hu csapatának tagja lenni, ne habozz: ki tudja, lehet, hogy Te vagy az, akit keresünk. Részletek ide kattintva.

A Nissan e.dams az eredeti tervek szerint a megtartott Sebastien Buemi mellett az idén a Formula-2-ben vitézkedő Alexander Albonnal indult volna a Formula-E 2018/2019-es szezonjában. Csakhogy nem sokkal a bejelentés után kiderült, a Red Bull őt szemelte ki elsődleges opciónak Danyiil Kvjat csapattársának a Formula-1-es Toro Rossóba. Persze a thai-brit ekkor már szerződéssel rendelkezett, és sokáig kérdéses volt, hogy az energiaitalosok meg tudnak-e egyezni a Nissannal Albon elengedéséről.

Nos, hétfőn hivatalos közleményben jelentették be, hogy a gyártó és a pilóta útjai különválnak. „A Nissan e.dams és Albon megállapodott arról, hogy a versenyző kilép a szerződéséből, hogy egy másik lehetőségre csaphasson le a motorsportban. Azzal kapcsolatban, hogy ki lesz Sebastien Buemi csapattársa, november 30-án pénteken árulunk el részletek a tokiói csapatbemutatónkon. A Nissan szeretné megköszönni Albon eddigi erőfeszítéseit és a legjobbakat kívánni neki a jövőre nézve” – olvasható az istálló bejelentése.

Ezzel Albon szabadon igazolhatóvá vált a Toro Rosso számára, s alighanem néhány napon belül be is jelentik az érkezését, míg a Nissan e.dams színeiben alighanem Oliver Rowlandot láthatjuk majd, aki már a valenciai előszezoni tesztén is beugrott a helyére. Albon mellett egyébként még Daniel Ticktum neve merült fel az utóbbi időben a Toro Rossónál, a britnek azonban csak úgy jönne össze az F1-es induláshoz szükséges licencpontja, ha egy téli bajnokságban is indulna. Mindenesetre amennyiben bejelentik Albont, hivatalosan már csak a Force India második ülése lesz kiadó – jóllehet, azt szinte biztosan Lance Stroll foglalhatja el, főleg annak fényében, hogy a kanadai már az e heti abu-dzabi teszten beülhet a rózsaszín autóba.

Fotó: Formula-E Media


Hozzászólások