Újdonság

A csapat bravúrosnak értékeli Bradl nyolcadik helyét

MotoGP
A csapat bravúrosnak értékeli Bradl nyolcadik helyét
2012.06.17. 22:06
Az utolsó két napon nem volt igazán kegyes az időjárás a Brit Nagydíj résztvevőihez. Állandó és erős szél, alacsony hőmérséklet, ezeken felül pedig időnként még felhőszakadás is hátráltatta a versenyzőket. Ugyan száraz volt a pálya a verseny ideje alatt, a szél és a hideg mégsem kedvezett az LCR Honda újonc versenyzőjének.
 
Kabátot vett a versenyzők egy része a bőrruha fölé a rajtrácson, amíg a szabad jelzésre vártak, és ez a hideg nem feküdt Stefan Bradl Hondájának sem. Bradl a 20 körös versenynek a nyolcadik helyről vágott neki, úgy, hogy a tegnapi bukása miatt sérült ujjal kellett motorra ülnie. A kilencedik helyen haladt a rajt után, majd végül nyolcadikként intette le a kockás zászló.
Stefan Bradl, 8. helyezés:
„Boldogok lehetünk, mert összességében ma már javult a tempónk, mind a bemelegítés alkalmával, mind pedig a versenyen. Sajnos tegnap a harmadik szabadedzésen elestem, és sok időt vesztettünk, de rosszabbul is járhattunk volna. Úgy értem, akár el is törhetett volna az ujjam, de szerencsére nem így történt. Szóval nem volt tökéletes hétvégénk, de elért néhány pozitív irányú lépést is. Ma a rajtom nem sikerült valami jól, mivel a sérült ujjam miatt nem sikerült teljesen kontroll alatt tartani a folyamatokat, és az első körök nagyon nehezek voltak. Később többen feltartottak, és csak nagyon nehezen előztem meg őket. A versenytáv felénél Crutchlow hagyott faképnél, és vétettem egy hibát, amikor lefelé váltáskor kuplungot kellett jobban kezelnem, de az ujjam annyira fájt, hogy ez sajnos most becsúszott. Egyébként a köridőink a verseny ideje alatt végig elég gyorsak voltak, szóval van bennünk potenciál. Meglátjuk, mire leszünk képesek Assenben.”
Írta: Tóth Márton István

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
race.com
 
 
 
Kövess minket!
youtube facebook twitter rss
Szavazás
Mi a véleményed az ötletről, mely szerint Magyarországon is rendeznének egy Man TT jellegű futamot?
Szuper, én biztosan ott lennék a helyszínen
Nem érdekelnek az utcai versenyek
Nem szabadna egy ilyen veszélyes futamot Magyarországon rendezni
Örülnék neki, de inkább a tévéből nézném a viadalt
VR46 shop
Pálya információ
MotoGP Superbike WTCC
2013. Június 02. 14:00
Olasz Nagydíj
Autodromo Internazionale del Mugello

Épült: 1974
Teljes hossza: 5245m
banner
Hozzászólások
Utolsó: 2013.05.21. 20:56
20 db
Utolsó: 2013.05.21. 18:22
2 db
Utolsó: 2013.05.21. 17:38
1 db
Utolsó: 2013.05.21. 16:13
5 db
Utolsó: 2013.05.21. 16:09
292 db
VB Ranglista
MotoGP Superbike Supersport WTCC
Poz. Pilóta Márka Pont
1. D. Pedrosa Honda 83
2. M. Marquez Honda 77
3. J. Lorenzo Yamaha 66
4. C. Crutchlow Yamaha 55
5. V. Rossi Yamaha 47
6. A. Dovizioso Ducati 39
7. A. Bautista Honda 38
8. N. Hayden Ducati 35
9. A. Espargaro ART 20
10. A. Iannone Ducati 18
banner
Formula.hu hírek
Tesztmotor.hu hírek
MotoGP.com news
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2013  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: