Jegyek

Di Grassi nyerte az eseménydús zürichi futamot

Formula-E
Di Grassi nyerte az eseménydús zürichi futamot
2018.06.10. 18:57
Fordulatos versennyel tért vissza az autóversenyzés Svájcba: a Formula-E futamán volt minden, ami egy versenyen megtörténhet. A győzelem a remekül versenyző Di Grassié lett Bird és D’Ambrosio előtt, míg az élmezőnyből többen is büntetést kaptak. Vergne hiába küzdött nagyot, végül ő is hasonló sorsa jutott, így csak a tízedik helyen zárt.
 
63 év kihagyás után rendeztek ismét autóversenyt Svájcban a Formula-E utolsó előtti hétvégéjének képében. A sporttörténelmi versenyen Mitch Evans rajtolhatott az első sorból, mellőle André Lotterer várhatta a piros lámpák kialvását. A második sorból az összetett második helyén álló Sam Bird valamint Jerome d’Ambrosio indulhatott, a harmadikat Lucas Di Grassi és Sébastien Buemi alkotta (az eredetileg ötödikként végzett Lópezt büntetéssel sújtották a kvalifikáció után). A bajnoki éllovas Jean-Eric Vergne csak a tizenhetedik rajtkockát szerezte meg. Evans, Lotterer, Bird sorrendben jött el a mezőny a történelmi rajt után, Vergne egy helyet javítva a 16. volt. A Berlinben még győzelmet ünneplő Abt-ot az első körben megtorpedózta Piquet, de a német hátsó szárny nélkül is folytatta a versenyt, látszólag különösebb nehézség nélkül – igaz pár kör múlva mindkettejüket kiintették a versenyből. Vergne eközben rendületlenül tört előre, a kilenceik körben már a 10. helyen autózott, igaz Abt és Piquet mellett eddigre Mortara is kiesett előle.
 
Evans kezdeti előnye időközben elfogyott, felért rá a Lotterer-Bird-Di Grassi vonat, igaz először a brazil jött fel egy pozíciót, hamarosan pedig Lotterert is maga mögé utasította, rövidesen pedig Evanstől is átvette a vezetést. Vergne eközben rendületlenül tört előre, a 17. körben már a nyolcadik előzte Rosenquistet, a svéd viszont a gumifalban kötött ki ennek eredményeképp – pár körre rá D’Ambrosio előzése közben pont ő találta el Rosenquist leszakadt vezetőszárnyát. Eddigre kellő mennyiségű és változatosságú törmelék (vezetőszárnyak, faág) gyűlt össze a pályán ahhoz, hogy előkerüljenek a sárga zászlók a teljes pályán. Ezt kihasználva a teljes mezőny megejtette az autócserét – a legrosszabbul Vergne járt, akinek a második autója nem indult el, így végül örülhetett, hogy csak a kilencedik helyre csúszott hátra. Az élmezőnyben egyedüli változásként Buemi került Bird elé.
Vergne hiába versenyzett látványosan, csapata és saját hibája miatt csak a tizedik lett 

Már-már leülni látszott a verseny, mikor a felügyelők felrázták azt: az élmezőnyből Evans, López, Lotterer és Buemi is áthajtásos büntetést kapott, amiért a teljes pályás sárga zászló alatt túl gyorsan hajtottak – egy körre rá pedig a nagyot hajrázó Vergne-t is csatlakozott hozzájuk! Miután mindenki letöltötte a büntetését, Di Grassi mögött Bird és D’Ambrosio állt a dobogós pozíciókban, majd a büntetettek jöttek Lotterer, Evan, Buemi, López sorrendben. Vergne a 12. pozícióba tért vissza, de rögtön meg is előzte Engelt, majd López hibáját követően már a pontszerzők között tudhatta magát. További változást már nem hozott az utolsó pár kör: Di Grassi négy ezüstérem után ezúttal nem talált legyőzőre, Bird pedig 23 pontra csökkentette hátrányát az összetettben a listavezető Vergne mögött, Di Grassi pedig a harmadik helyre kapaszkodott fel, igaz ő már lemondhat az idei bajnoki címről. A szezonból már csak egyetlen hétvége van hátra: július 14.-15.-én a New Yorki duplafordulóval zárul a széria ötödik évada.

A futam végeredménye:


Fotók: Audi Sport, Formula-E Media
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2018  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: