Jegyek

Folger szeretne a top10-ben zárni a szezonnyitón

MotoGP
Folger szeretne a top10-ben zárni a szezonnyitón
2017.03.18. 09:09
Az előszezon egyik legnagyobb meglepetése tisztában van vele, hogy egy versenyhétvége teljesen más, mint egy teszt, de csapattársával, Johann Zarcóval együtt szeretnék erős teljesítménnyel megkezdeni újonc évüket a MotoGP-ben.
 
Szeretnél élőben szurkolni a kedvenc motorversenyződnek az augusztus első hétvégéjén megrendezésre kerülő Cseh Nagydíjon? Akkor van egy ajánlatunk számodra: az előző évekhez hasonlóan idén is megvásárolhatod a belépőjegyedet a jegyshopunkon keresztül a MotoGP brnói futamára!

A Tech3 Yamaha bátor döntést hozott, amikor úgy határoztak, hogy az egyaránt a Moto2-ből érkező Johann Zarco, Jonas Folger párossal kezdik meg a 2017-es idényt, ám a tesztek alapján úgy tűnik, jó lóra tettek. Mindkét újonc kiválóan teljesítettek a téli felkészülés során, de némi meglepetésre különösen a német brillírozott: nem egyszer a közvetlen élmezőnyben végzett az eredménylistákon, ráadásul a hosszú etapjai is kifejezetten meggyőzőek voltak. Amikor arról kérdezték, hogy elérhetőnek tart-e egy top10-es eredményt a jövő hétvégén sorra kerülő évadnyitó Katari Nagydíjon, így felelt Folger:
 
„Bízom benne, nem érzem elképzelhetetlennek. Meglátjuk, mire leszünk képesek a versenyhétvégén, mert az mindig egy új történet” – idézi szavait a Motorsport.com. „De a téli felkészülésünkkel elégedettek lehetünk, és készen állunk a szezonra. A Phillip Island-i bukásom után kicsit visszaesett az önbizalmam, de azóta egyre jobban érzem magam a motoron, különösen a versenyszimulációk során. Kezdem egyre jobban megérteni a motort: főleg változó körülmények között tudok nagyon gyorsan alkalmazkodni. Nyolc-kilenc kör után eléggé visszaesik a gumik teljesítménye, de után elég konstans tudtam maradni.”
 
Csapattársa, a kétszeres Moto2-es világbajnok Zarco nem akar meglepetésember lenni, de elismeri, hogy komoly lehetőségek rejlenek a 2016-os specifikációjú Yamaháikban: „Nem számítok arra, hogy meglepetést okozzak, egyszerűen csak igyekszem a legjobb munkát végezni és elégedetten zárni a hétvégét. Jobb, ha egész évben erősen teljesítünk, mintha egyszer okozunk meglepetést, ezért igyekszem nem elszállni és csak arra koncentrálok, hogy jó munkát végezzen a versenyhétvégén. Fantasztikus potenciál rejlik ebben a Yamahában, ha pedig közel tudok lenni a legjobbakhoz, az mosolyt csal az arcomra és komoly motivációt jelent.”

Fotók: MotoGP Media
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
 
race.com
 
Kövess minket!
youtubefacebooktwitterrss

VR46 shop
Pálya információ
MotoGPSuperbikeWTCC
2017. Április 09. 21:00
Argentin Nagydíj
Autódromo Termas de Río Hondo

Épült: 2008
Teljes hossza: 4805m
Szavazás
Hányadik helyen végez a WTCC 2017-es szezonjában Michelisz Norbert?
Világbajnok lesz!
Épp csak lemarad a vb-címről, második lesz.
Harmadik lesz, megszerezve hazánk első vb-dobogóját.
Megismétli tavalyi negyedik helyét.
Csak az ötödik helyen végez.
Hatodik vagy annál rosszabb pozícióban zár.
VB Ranglista
MotoGPSuperbikeSupersportWTCC
Poz.PilótaMárkaPont
1.M. VinalesYamaha25
2.A. DoviziosoDucati20
3.V. RossiYamaha16
4.M. MarquezHonda13
5.D. PedrosaHonda11
6.A. EspargaroAprilia10
7.S. ReddingDucati9
8.J. MillerHonda8
9.A. RinsSuzuki7
10.J. FolgerYamaha6
Formula.hu hírek
Tesztmotor.hu hírek
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2017  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika:

Runtime: 33,58ms