Jegyek

Laller: „Az élni akarás most győzedelmeskedett a...

Interjú
Laller: „Az élni akarás most győzedelmeskedett a versenyzés felett”
2017.02.06. 17:40
Horváth Lajos „Laller” első Dakar-raliján vett részt január elején, ám sajnos három nap után kénytelen volt feladni a versenyt. A dél-amerikai viadalról azóta hazatért motorossal telefonon beszélgettünk a felkészülésről, a Dakar komoly kihívásairól és a jövőt illető terveiről.
 
Lepd meg magad vagy a párod eredeti MotoGP-s és Valentino Rossi-s termékekkel! Gyere és válogass kiváló minőségű raktárkészletünkből! Nálunk mindent megtalálsz: kulcstartók, matricák, ruházati termékek és kiegészítők, kedvező áron!

P1race: - Kezdjük az elején: mikor tudtad meg, hogy életedben először rajthoz állhatsz a Dakaron? Egyáltalán milyen feltételekhez kötik az indulást?
Horváth Lajos „Laller”: - Igazából én már előző évben, tehát 2015-ben is beadtam a nevezésem a Dakarra, de nem fogadták el, mert nem volt meg a sivatagi tapasztalatom. A szervező ASO cég és Marc Coma, aki két éve sportigazgató, megszabott nekem három olyan versenyt, amelyből ha egyet teljesítek, akkor elengednek a Dakarra. A marokkói verseny volt az, amit sikeresen befejeztem, és ezzel kvalifikáltam magam a Dakarra, így 2016-ban nem volt probléma azzal, hogy elfogadják a nevezést. Ilyen április-május környékén tudtuk meg, hogy mehetünk a versenyre.
 
- Hogyan készültél annak tudatában, hogy részt vehetsz az idei versenyen?
- Egy elég komoly kis edzőterembe jártam edzésre, de aztán csináltunk nekem külön egy crossfit-termet, ahol funkcionális edzésekkel kezdtünk el foglalkozni. Onnantól egy új edzőnővel kezdtünk el dolgozni, de most így visszatekintve, igazából kicsit kevés idő volt arra, hogy mindenre maximálisan fel tudjunk készülni. Napi két edzéssel készültünk, a vasárnap volt a pihenő, mellette tudtam motorozni is még, de ez még mindig kevés volt.
- Milyen motorral indultál, miben különbözött a Te KTM-ed a Dakart megnyerő gyári versenyzőkétől?
- Ez egy 2013-as modell, ilyen motorral mentek 2012-ben a gyári versenyzők. Egy 450-es KTM Rally motorról van szó, ami kimondottan csak a Dakarra van építve. Kívülről meg belülről sem nagyon látszik, mi a különbség, legfeljebb annyi, hogy a gyáriak futóműve teljesen más.
 
- Amikor megérkeztél Dél-Amerikába, milyen érzések kavarogtak benned?
- Amikor kiértünk a feleségemmel, akkor a gépátvétel helyén, ahol öt napot is eltöltöttünk, mindenhol Dakar-logók és zászlók fogadtak minket. Kérdeztem a feleségemtől, hogy „elhiszed, hogy itt vagyunk?”, mindketten mondtuk, hogy „még nem annyira”. Kellett pár nap, amíg feldolgoztuk, hogy itt vagyunk a Dakaron. Nagyon érdekes érzés volt azokkal az emberekkel találkozni, akiket eddig a tévében láttál és akikre példaképként tekintesz, meg egyáltalán ott lenni ebben a dakaros közegben.
 
- Hogyan zajlott az első két nap, amelyeket még sikerült teljesítened? Miben volt más ahhoz képest, mint amire előzetes számítottál?
- Kialakult bennem egy kép a Dakarról a tévés közvetítések és a versenyzőtársak elbeszélése alapján, de odakint szembesülni ezzel egy teljesen más történet volt. Körülbelül meg kell szorozni százzal, és akkor reális képed lesz arról, hogy mi is vár rád. Ami nekem nagyon furcsa volt, hogy 42 fok volt a rajtnál, és ez önmagában nem lett volna nagy gond, mert voltam már 47 fokban is odakint, csak hatalmas nagy páratartalommal vegyült. Ez egy kicsit megviselte a szervezetemet. Az első nap 35 km-es mért szakaszt mentünk, ami nem nagy történet, de utána volt egy 670 km-es összekötőszakasz, ami kicsit érzékenyen érintett. A nap végén kitört belőlem egyfajta lelki megkönnyebbülés, hogy teljesítettem életem első Dakar-szakaszát.
A következő napon megint 47 fok volt, kellett mennünk egy 270 km-es mért szakaszt, és mellette volt még egy 460 km-es etap. Itt már a végén jelentkezett olyan probléma, hogy kiszáradás környékére kerültem, fojtogatott a meleg, de hát mindenki szenvedett ettől és próbálta hűteni magát. Sikerült bejutnom egy benzinkútra, ott ittam egy kis hideg vizet, így sikerült abszolválnom ezt a napot is.
 
- Mi történt a harmadik szakaszon, amelyen fel kellett adnod végül a versenyt?
- Ekkor már elkezdtünk felfelé menni a hegyekbe, az Andokba. Kezdett hűlni a levegő is, mondtam is magamban, hogy ez az én napom lesz. Felmentünk 3400 méteres magasságba, ott felértünk egy fennsíkra, és megint kisütött a Nap, így ott is 47 fok környékén, tűző napon kellett menni. Ráadásul mély homokban, így nem volt meg a megfelelő tempó, valószínűleg az én technikámnak köszönhetően. Nem bírtam magam hűteni sem, ezért elkezdtem pánikolni a melegben: ki volt száradva a szám folyamatosan, így megittam a hátralévő összes vizemet. A mély homokban nem tudtam menni, eldőltem többször is, fel kellett állítanom a 200 kilós motort. Az utolsó eldőlésnél már nem is volt erőm felállítani. Azt mondták a nagy emberek, hogy ilyenkor menjek be valahova az árnyékba, s próbáljam magam összeszedni kicsit, akár egy kis alvással vagy csak pihenéssel, hogy lemenjen a pulzusom is, ami az egekben volt. 44 fokos volt a testhőmérsékletem, ezt láttam az órámon, ami ezt is mérte.
Hezitáltam rajta, hogy kérjek-e segítséget vagy sem, mert én úgy tudtam, hogy a szabály szerint ha megnyomom a piros gombot a navigációs műszeren, az azt jelenti, hogy feladtam a versenyt. Aztán megnyomtam és kértem tőlük segítséget, mert elfogyott a vizem, és jött is segítség nagyjából tíz perc múlva helikopterrel. Mondták, hogy feltöltik a tartályomat vízzel, aztán mehetek tovább. A doktor viszont mondta, hogy előbb mérjünk vérnyomást, mert nem bírtam kijönni az árnyékból. Olyan magas volt a vérnyomásom, hogy azt mondta a doktor, hogy itt a vége, nem engedtek tovább. Beszélgettem este a szálláson az orvossal, és mondta, hogy a következő már az agyvérzés lett volna, mert annyira magas volt a vérnyomásom.
 
- Tehát tulajdonképpen akkor is előbb-utóbb ki kellett volna állnod, ha nem nyomod meg azt a gombot?
- Igen, de ugye, ha nem nyomtam volna meg a gombot, nem jöttek volna segíteni. Később kiderült, hogy onnan már csak nagyjából 20 kilométer lett volna, ami igazán szívós rész, s akkor tudtam volna tovább haladni egy szélesebb úton. De a következő nap megint olyan meleg lett volna és olyan körülmények fogadtak volna, hogy akkor kellett volna megnyomnom a gombot. Vagy hát ezt már nem tudjuk meg, mi lett volna, ha…
 
- Megbántad azóta, hogy megnyomtad a gombot?
- Nagyon sokat hezitáltam előtte is, meg utána is, hogy jól tettem-e vagy sem. Kaptam hideget-meleget itthon emiatt, hogy én lúzer vagyok, hogy a harmadik napon feladom a versenyt. Úgy gondolom, hogy lehet, hogy most az élni akarás győzedelmeskedett a versenyzés felett. Valószínű, ha nem nyomtam volna meg a gombot, akkor sokkal nagyobb bajom lett volna, és így legalább megúsztam egy lelki problémával és válsággal. Mint versenyző azt mondom, hogy igen, bánom, hogy megnyomtam, viszont emberként meg azt gondolom, hogy a Dakar után is van élet és van következő Dakar is, és legalább van esélyem megpróbálni még egyszer.
- Ha jól tudom, ezt követően is végig ott voltál és végigmentél már versenyen kívül. Az ilyen napokból mit lehetett tanulni?
- Sokat gondolkodtam rajta, hogy hazajöjjünk-e, de aztán jó döntésnek bizonyult, hogy végigmentem az egész szervizútvonalon. Egyrészt szerettem volna a kollégáimnak, barátaimnak ott segíteni, amiben tudtam, támogattam őket. Emellett rengeteg tapasztalatot szereztünk, nyitott szemmel jártam, jegyzeteltem, ugyanabban a közegben voltam és ugyanazt éltem át, mint a még versenyben lévők. Ráadásul az igazi nagymenők is csak emberek, s ha leültél te is meg ő is vacsorázni, és elkezdtél beszélgetni velük, akkor olyan információkat tudtam meg tőlük, amiket másképpen nem tudtam volna. Mit esznek, hogyan esznek, mit csinálnak, miután beérkeznek, és hasonlók.
 
- Az élmenőktől is lehetett hallani a Dakar folyamán, hogy az idei évben jelentősen nehezebbé tették a navigációt. Ez mit takart pontosan, miben változtattak az eddigiekhez képest?
- Ez úgy néz ki, hogy a motoron van egy központi navigációs műszer, ezt Iritracknek hívják. Az útvonal, amerre megyünk, el vannak helyezve GPS-pontok, amiket WP-pontoknak neveznek. Tavaly ez úgy zajlott, hogy ha elértél egy WP-ponthoz, akkor az Iritrack a műholdas jelen keresztül bekalibrálta saját magát, s így pontosan tudtad, hogy hol vagy az adott szakaszon. Ez nagy segítség volt, mert tudtad a műszereidet nullázni, biztos támpontot jelentett. Ezt az idei évre megváltoztatták: a WP-pontoknál ugyan felébredt a műszer, de nem kalibrálta be magát, s ha el voltál csúszva akár csak két-három kilométert, ez megnehezítette a dolgod, ezért tévedtek el a nagyok is, mert nem tudták pontosan, hol járnak. Idén a CP-pontoknál, azaz az ellenőrzőpontoknál kalibrálta be magát a műszer, ezekből viszont sokkal kevesebb van, mint a WP-pontokból. Ráadásul tavaly nagyjából 200-300 méter sugarú körben már felébredt a műszer a WP-pontok körül, és nyilakkal jelezte, hova kell menni. Most ez lecsökkent 80 méterre, úgyhogy nagyon nehéz volt megtalálni a pontokat.
- Rátérve a jövőre: gondolom, az a cél, hogy még egyszer elindulj a Dakaron. Ez lehetséges akár már a jövő évben is?
- Sokat gondolkodtam rajta, hogy akarom-e vagy sem, de aztán hazaérkeztünk és az egyik támogatóm várt a repülőtéren, s ő megerősített abban, hogy mindenképpen mellettem áll. De még így is sok az ismeretlen az egyenletben, mert most a 40. Dakar következik, s Etienne Lavigne főszervező azt szeretné, hogy Kolumbiából rajtolva, a dél-amerikai kontinensen keresztül egészen délre, Tűzföldig haladna a mezőny. Ez három hét lenne és 15 ezer kilométer, tehát egy héttel hosszabb, mint az eddigi. Áprilisban hozzák nyilvánosságra az útvonalat, s akkor fogjuk látni, hogy fel tudunk-e készülni erre fizikailag az edzőm szerint. Ez az első szempont, a másik pedig az, hogy össze tudjuk-e szedni rá a pénzt. Én mindenképpen szeretnék nekivágni, viszont nem feltétlenül minden áron.
 
- Nagyságrendileg egyébként milyen pénzösszegekről beszélhetünk egy Dakar-indulás kapcsán?
- Az összköltségvetés az nagyjából egy családi háznak az ára, körülbelül 30 milliós tétel.
 
- Az idei tapasztalatok alapján miben kell fejlődnöd a fizikai felkészülés során, hogy teljesíteni tudd a távot?
- Mindenképpen rengeteget kell motoroznom. Elkövettem azt a hibát, hogy nem használtam a dakaros motoromat, mert azt gondoltam, hogy ne menjen bele a kilométer, s így nem kell majd rá költeni a verseny elején. De aztán kiderült, hogy akár megyek vele, akár nem, akkor is üzemórás motorok, ezért mindenképp ki kell cserélni benne egyes alkatrészeket. Ezért sokat kell majd azzal a motorral mennem, ami egyelőre még úton van, hajózik hazafelé. Fizikai felkészülés terén pedig az erőt, állóképességet kell feltétlenül növelni. Ezen már rajta vagyunk, elkezdtük a felkészülést: most jönnek a szűkös hétköznapok, amikor súlyzózni kell, utána meg futni, és nincs semmilyen specifikus edzés, csak az unalmas edzőtermi felkészülés folyik.
 
- Köszönjük szépen az interjút, és sok sikert kívánunk a jövőre nézve!
- Én is köszönöm.
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2017  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: