Jegyek

A két asparos kiemelkedett a CRT-sek mezőnyéből

MotoGP
A két asparos kiemelkedett a CRT-sek mezőnyéből
2012.06.17. 23:30
Aleix Espargaro és Randy De Puniet a CRT-sek csoportján belül is egy külön csatát vívott. Gyakorlatilag egész hétvégén érinthetetlenek voltak, és kettejükről szólt a CRT kategória. Espargaro ezúttal is túljárt De Puniet eszén, és okos versenyzésstratégiájának köszönhetően ismét övé lett az előkelőbb helyezés.
 
A húsz körös futamon nagyon szoros csatát vívtak az aspar csapat versenyzői, végig két-három tized választotta el őket egymástól, de Espargaro uralta a helyzetet, és ő ért célba hamarabb.
Aleix Espargaro, 11. helyezés
„Boldogabb vagyok, mint valaha, hiszen a testvérem, Pol is kitűnően szerepelt itt Silverstone-ban. Szuperül sikerült a rajt, és megpróbáltam a szatellit motorokat követni, de maguk mögött hagytak az egyenesekben. Viszont el tudtam húzni a többi CRT-stől, Randy mégis apránként visszazárkózott rám. Hagytam, hogy ő diktálja a tempót, miután megelőzött. Két körrel a vége előtt visszavettem a pozíciómat, és ahogy Montmelóban, úgy most is megtartottam. Az első sikánban fékeztem ki Randyt, és előtte értem célba. Még sohasem volt nála versenyképesebb riválisom, akivel egy időben ugyanolyan jól tudtunk motorozni. Szeretem a csapatot körüllengő atmoszférát is. Nagyon nehéz Randyt megverni egy körön, főleg, ha inkább a versenytempóra koncentrálunk, de a közelmúltban több jó eredményt is elértünk.”
Randy De Puniet, 12. helyezés
„Nem kaptam el valami jól a rajtot, és át kellet verekednem magamat Pirrón, majd pedig ledolgozni a hátrányt Aleix-szel szemben. Aztán sikerült elkapnom, és a verseny nagy részében én voltam előrébb, de a hátsó gumi nagyon gyengén működött. Úgy éreztem, hogy sokat csúszkálok, és nincsen tapadás. Megpróbáltam ebbe beletörődni a verseny alatt, inkább azzal törődtem, hogy lerázzam magamról Aleix-t, de a végén be kellett látnom, hogy a pálya bizonyos részein gyorsabb volt nálam. Amikor megelőzött, ellépett tőlem, és bár vissza tudtam zárkózni rá az utolsó pillanatokban, mégsem volt bennem annyi, hogy megpróbáljam visszaszerezni a pozíciót. Bosszús vagyok, mert jó munkát végeztünk, mégsem találtuk még meg a legjobb vázbeállítást. A bemelegítésen javítottunk a motor elején, de a hátulja adja fel igazán a leckét, és a versenyen is ez befolyásolta inkább rosszul a teljesítményemet. Továbbra is azon fogunk dolgozni, hogy tökéletesítsük a motort, és nagyobb összhangba kerüljek vele.”
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
race.com
 
Kövess minket!
youtube facebook twitter rss
Hozzászólások
Utolsó: 2014.12.19. 20:07
1 db
Utolsó: 2014.12.19. 19:11
3 db
Utolsó: 2014.12.19. 11:04
3 db
Utolsó: 2014.12.18. 16:39
5 db

VR46 shop
Pálya információ
MotoGP Superbike WTCC
2015. Március 29. 20:00
Katar
Losail International Circuit

Épült: 2004
Teljes hossza: 5380m
Szavazás
Melyik volt szerinted az év versenye 2014-ben a MotoGP-ben?
Katari Nagydíj (Losail)
Olasz Nagydíj (Mugello)
Katalán Nagydíj (Catalunya)
Holland TT (Assen)
Német Nagydíj (Sachsenring)
Brit Nagydíj (Silverstone)
Aragóni Nagydíj (Motorland Aragón)
Ausztrál Nagydíj (Phillip Island)
más
VB Ranglista
MotoGP Superbike Supersport WTCC
Poz. Pilóta Márka Pont
1. M. Marquez Honda 362
2. V. Rossi Yamaha 295
3. J. Lorenzo Yamaha 263
4. D. Pedrosa Honda 246
5. A. Dovizioso Ducati 187
6. P. Espargaro Yamaha 136
8. A. Espargaro Forward Yamaha 126
8. B. Smith Yamaha 121
9. S. Bradl Honda 117
10. A. Iannone Ducati 102
banner
Formula.hu hírek
Tesztmotor.hu hírek
MotoGP.com news
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2014  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: