Újdonság

A repsolosok madridi bemutatója

Magazin
A repsolosok madridi bemutatója
2012.03.04. 19:08
A hétvégén a Palacio de Deportes de la Comunidad de Madrid-ban mutatkozotak be a repsolos pilóták, mintegy 9000 drukker előtt.
 
Az eseményen a Repsol Honda csapat versenyzői, Casey Stoner és Dani Pedrosa, valamint a Moto2 csillaga, Marc Marquez vett részt, ezen felül pedig ott volt még a Moto3-ból Maverick Vinales és Miguel Oliveira. A Repsol beszámolója szerint hatalmas show keretei között prezentálták az általuk támogatott versenyzők az idei felállásokat. Meglepetésként, váratlanul például zene- és fényjáték kíséretében megjelent a világbajnok, Casey Stoner is az új Honda Rc213V-je nyergében. A Repsol ebben az évben nagyon komolyan veszi a Gyorsasági-motoros Világbajnokságot, a fentebb felsorolt versenyzőkőn kívül még ott állnak a Moto3-ban versenyző Alex Rins mögött is, plusz fontos megemlítenünk, hogy nem ez az egyetlen szakág, amibe pénzt pumpálnak. Például Marc Marquez testvérét Alexet a Spanyol Bajnokságban, de nem hagynak veszni olyan tehetségeket sem, akik a kevésbé népszerű versenysorozatokban indulnak, úgy, mint a triál. Természetesen minden támogatott versenyző jelen volt az ünnepélyen, és bemutatkozott a publikumnak.
 

Az aragoni design - megosztotta a közönséget, ez a kép viszont egész jól sikerült
 
A rajongóknak a Palacio de Deportes de la Comunidad de Madridba kellett ellátogatniuk, hogy első kézből hallhassák kedvenc versenyzőik véleményét. Ezeket a nyilatkozatokat a Repsol mindenki számára elérhetővé tette:
 

A repsolos banda

Dani Pedrosa:
„Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek a Repsol versenyzőinek bemutató ünnepségén. Nagyon élvezem ezeket az eseményeket, mert itt az emberektől csomó támogatást lehet kapni, és meleg fogadtatásban részesülünk. Az is szép, hogy itt vannak velünk, mint a többi Repsol-versenyző, a triálosok is, akiket azért nem látunk olyan gyakran. Reméljük, hogy ez egy jó szezon kezdete mindenki számára.
 
A királykategória gyári hondás versenyzői

Casey Stoner:
„Ez tényleg fantasztikus. Már ezelőtt is versenyeztem spanyol csapattal a Repsolnál, Spanyolországban váltam motorversenyzővé, ez egy nagyon különleges élmény volt a számomra. Mindig is egy ilyen helyen szerettem volna lenni, ahogy az emberek így vesznek körül. Ez egy remek hely a bemutatkozásra.”

Marc Maruez:
„Megtiszteltetés, hogy itt lehetek ezen a bemutatón, ugyanúgy, mint egy évvel ezelőtt, és mindenekelőtt repsolos versenyzőnek lenni. Ez egy nyerő márka, és ez egy kiváltság, hogy a Repsol hisz bennem. A Repsol logó látványa  motorodon, nagy büszkeség forrása. Most már csak ki kell élvezni a szezont, és nyugodtnak kell maradnunk, mert ez is a feladatunk része. Most pedig meg fogom nézni az X-Trialt, ami szintén nagyon izgalmas.”
Írta: Tóth Márton István

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
race.com
 
 
 
Kövess minket!
youtube facebook twitter rss
Szavazás
Mi a véleményed az ötletről, mely szerint Magyarországon is rendeznének egy Man TT jellegű futamot?
Szuper, én biztosan ott lennék a helyszínen
Nem érdekelnek az utcai versenyek
Nem szabadna egy ilyen veszélyes futamot Magyarországon rendezni
Örülnék neki, de inkább a tévéből nézném a viadalt
VR46 shop
Pálya információ
MotoGP Superbike WTCC
2013. Május 19. 14:00
Francia Nagydíj
Bugatti Circuit

Épült: 1965
Teljes hossza: 4180m
banner
Hozzászólások
Utolsó: 2013.05.18. 23:52
9 db
Utolsó: 2013.05.18. 23:34
70 db
Utolsó: 2013.05.18. 23:32
2 db
Utolsó: 2013.05.18. 23:28
47 db
Utolsó: 2013.05.18. 23:25
4 db
VB Ranglista
MotoGP Superbike Supersport WTCC
Poz. Pilóta Márka Pont
1. M. Marquez Honda 61
2. D. Pedrosa Honda 58
3. J. Lorenzo Yamaha 57
4. V. Rossi Yamaha 43
5. C. Crutchlow Yamaha 35
6. A. Bautista Honda 28
7. A. Dovizioso Ducati 26
8. N. Hayden Ducati 24
9. A. Espargaro ART 17
10. A. Iannone Ducati 13
banner
Formula.hu hírek
Tesztmotor.hu hírek
MotoGP.com news
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2013  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: