Jegyek

Futamelőzetes – Monza: Jöhet a végső finálé!

GP3
Futamelőzetes – Monza: Jöhet a végső finálé!
2012.09.04. 07:10
A hétvégén utolsó fordulójához érkezik a 2012-es GP3-as bajnokság. A nyolc versenyhétvégéből, azaz 16 futamból álló sorozat utolsó két futamának a hagyományokhoz híven idén is az olaszok motorsportszentélye, Monza ad otthont. Néhány napon belül tehát kiderül, ausztrál, portugál, finn vagy német bajnokot hirdetnek 2012-ben a Formula-1 európai betétsorozatának számító GP3-ban.
 
Ugyan a Formula-1-es szezonnak lényegében a java még hátravan, ám a hétvégén az idei utolsó európai versenyhelyszínre, Monzába látogat a mezőny, ami értelemszerűen azt is jelenti egyben, hogy az F1 egyik előszobájának számító és annak európai betétsorozataként futó GP3-as bajnokság a véghajrájához érkezik. 

Érdekesség tehát, hogy amíg Monza idén a WTCC-ben a szezonnyitó, addig a GP3-ban éppen a szezonzáró fordulót jelenti, és nyugodtan kijelenthetjük, hogy méltó helyen fog eldőlni a sorozat 2012-es bajnoki címének a sorsa, hiszen az 1922-ben épült pályánál nagyobb hagyományokkal rendelkező, nívósabb és népszerűbb helyszínt nem sokat lehetne találni Európában és persze szerte a világon sem.

A hétvégének természetesen magyar főszereplője is lesz Kiss Pál Tamás személyében, aki szeretné pozitív módon befejezni az Atech CRS GP színeiben futott idényét, és monacói 2., valamint hungaroringi 3. helye (igaz, ott utólag egy büntetés miatt hátrébb sorolták) után egy újabb szép emléket szerezni magának ebből a szezonból. 

Monza idén eddig alapvetően pozitív eredményeket hozott a magyar versenyzők számára, hiszen a márciusi második WTCC-futamon Michelisz Norbert felejthetetlen körökkel ajándékozott meg minket az olasz helyszínen, amikor több mint féltávon át vezette a versenyt, majd május elején Tóth Imre villantott egy szenzációs 4. helyet a Supersport esős monzai futamán, ezzel eddigi legjobb világbajnoki helyezését elérve. Reméljük, az előttünk álló hétvégén Kiss Pál Tamást is a kegyeibe fogadja az összesen majd hat kilométeres, hosszú egyenesekkel tarkított olasz ring, ahol a beállításoknak és a motorerőnek különösen is nagy szerep juthat.
Kiss Pál Tamás (balra) egész évben irányt mutat csapatának

 
A magyar pilóta jelenleg 36 pontjával a 12. helyen áll a bajnokságban, de a top10 még mindenképp reálisan elérhető számára, hiszen a 10. helyezett Marlon Stöckingertől csupán 5 pont választja el a tabellán. Még mielőtt bárki lebecsülné Tamás idei teljesítményét, tegyük hozzá gyorsan, hogy csapata, az Atech CRS GP tavaly mindössze 7 ponttal zárt a konstruktőri bajnokság utolsó helyén, míg idén már 37-et gyűjtöttek, abból a magyar pilóta egymaga 36-ot. A mezőnyből eddig egyébként 19-en szereztek pontot, míg 13-an nem.

A legerősebb csapatnak a sorozat 2010-es indulása óta a Lotus (korábban ART) számít, hiszen eddig minden évben ők hódították el a konstruktőri és az egyéni bajnoki címet is. Csapatelsőségük most sem forog veszélyben, ám az egyéni bajnoki címek tekintetében jó eséllyel megszakad eddigi százszázalékos mérlegük. Idén a bajnoki címre matematikailag még négy pilótának, Mitch Evansnek, Antonio Felix da Costának, Aaro Vainiónak és Daniel Abtnak van esélye, ám reálisan inkább csak az előbbi háromnak.
Vajon Vainio, Evans vagy Da Costa lesz a végső befutó?

 
Közülük is toronymagas favoritnak számít a Mark Webber által pártfogolt ausztrál Evans, akinek az előnye jelenleg 21,5 pont da Costával, 24,5 pont Vainióval és 35 pont Abttal szemben. Mindez nem jelenti azt, hogy Evans akár egy pillanatra is hátradőlhetne, hiszen egy hétvége alatt összesen 48 pontot lehet gyűjteni, és az sem elhanyagolható tényező, hogy da Costa elképesztő formában van, ugyanis az előző négy futam mindegyikén övé volt a leggyorsabb kör, Magyarországon mindkét futamot megnyerte, Belgiumban pedig két 2. hellyel csökkentette tovább a lemaradását Evanshez képest. Ráadásul, a portugál számára Monza különösen is kedves helyszín, hiszen tavaly itt aratta élete első GP3-as futamgyőzelmét, amihez akkor épp a pole-ból induló Evans kiesése kellett.

Egy hasonló forgatókönyv esetén da Costának is minden esélye megvan még arra, hogy őt koronázzák a hétvégén bajnokká, ahogy a két Lotus-pilótát, Vainiót és Abtot sem szabad még persze teljesen leírnunk. Bármi is történjen, egy biztos: az izgalom a tetőfokára hág, és rendkívül izgalmas utolsó két futamot láthatunk majd ezen a hétvégén, egy megunhatatlanul csodálatos versenyhelyszínen, Monzában.  
 
Az egyéni pontverseny állása:

1. Mitch Evans ausztrál MW Arden 147,5
2. Antonio Felix da Costa portugál Carlin 126
3. Aaro Vainio finn Lotus GP 123
4. Daniel Abt német Lotus GP 112,5
5. Conor Daly amerika Lotus GP 94
6. Patric Niederhauser svájci Jenzer Motorsport 91
7. Matias Laine finn MW Arden 90
8. Tio Ellinas ciprusi Marussia Manor Racing 64
9. Kevin Ceccon olasz Ocean Racing Technology 56
10. Marlon Stöckinger svájci-fülöp-szigeteki Status Grand Prix 41
11. David Fumanelli olasz MW Arden 39
12. Kiss Pál Tamás magyar Atech CRS GP 36
13. Robert Visoiu román Jenzer Motorsport 22
14. William Buller brit Carlin 19
15. Alex Brundle brit Carlin 19
16. Giovanni Venturini olasz Trident Racing 17
17. Lewis Williamson brit Status Grand Prix 11
18. Alex Fontana svájci Jenzer Motorsport 8,5
19. Fabio Gamberini brazil Atech CRS GP 1


A csapatpontverseny állása:

1. Lotus GP 329,5
2. MW Arden 276,5
3. Carlin 164
4. Jenzer Motorsport 121,5
5. Marussia Manor Racing 64
6. Ocean Racing Technology 56
7. Status Grand Prix 52
8. Atech CRS GP 37
9. Trident Racing 17
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 



Futamelőzetesek

GP3 Futamelőzetes – Monza: Jöhet a végső finálé!
GP3 Futamelőzetes – Spa-Francorchamps: A legenda újraéled
GP3 Futamelőzetes – A hungaroringi hétvége akár sorsdöntő is lehet
GP3 Futamelőzetes: Újra Hockenheim
GP3 Futamelőzetes - Visszatérés Valenciába
GP3 Futamelőzetes – Monaco
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2017  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: