2024. április 18. 04:03
KezdőlapMoto2Silverstone: Augusto Fernandez nyerte az FP2-t

Silverstone: Augusto Fernandez nyerte az FP2-t

A Moto2-es géposztály számára is lezárult a Brit Nagydíj pénteki napja. A második szabadedzésen ezúttal spanyol elsőség született Silverstoneban. A középső géposztály második tréningjén ugyanis a Red Bull KTM Ajo spanyol versenyzője, Augusto Fernandez végzett az élen.

Eggyel kevesebb versenyző vágott neki a délutáni etapnak, mint a délelőttinek: Sam Lowes ugyanis az FP1-en bekövetkezett bekövetkezett bukása után nem kapta meg az orvosi engedélyt a folytatásra.

A tréning jelentős részében az délelőtti első Jake Dixon állt az élen, de négy perccel a vége előtt Augusto Fernandez futott egy 2:04.573-as kört, amire Dixon még válaszolt volna egy narancs és egy piros szektoros köridővel – ám a harmadik szektorban elesett, így a délutáni elsőség Fernandeznél maradt.

Ők ketten tudtak csak 2:05 alá bemenni. Mögöttük a boscosurós Alonso Lopez zárt harmadikként, negyedikként pedig a most távolmaradó Lowes csapattársa, Tony Arbolino. Őket követi Dixon kollégája, a 2020-as Moto3-as világbajnok Albert Arenas, valamint a cseh kategóriaújonc Filip Salac. Az éllovas Celestino Vietti a kilencedik lett ma – ő az utolsó, aki egy másodpercen belül végzett Fernandezhez képest.

Nemcsak Dixonnak voltak problémái: Zonta Van Den Goorbergh motorját műszaki probléma sújtotta, Aron Canet pedig a brithez hasonlóan elesett:

A lista utolsó három helyén találjuk a szabadkártyás Rory Skinnert, Zonta Van Den Goorberghet, és a Gaby Rodrigót helyettesítő Piotr Biesiekirskit.

Mindenki javított a délelőtti idejéhez képest (kivéve a pályára sem lépő Sam Lowes-t), így a második szabadedzés végeredménye a pénteki összetett lista is egyben.

Silverstone – a második szabadedzés végeredménye:

1 Augusto FERNANDEZ Red Bull KTM Ajo KALEX 2’04.573
2 Jake DIXON GASGAS Aspar KALEX 2’04.760 0.187
3 Alonso LOPEZ CAG Speed Up BOSCOSCURO 2’05.129 0.556
4 Tony ARBOLINO Marc VDS Racing KALEX 2’05.149 0.576
5 Albert ARENAS GASGAS Aspar KALEX 2’05.358 0.785
6 Filip SALAC Gresini Racing KALEX 2’05.414 0.841
7 Ai OGURA Honda Team Asia KALEX 2’05.471 0.898
8 Cameron BEAUBIER American Racing KALEX 2’05.512 0.939
9 Celestino VIETTI Mooney VR46 KALEX 2’05.546 0.973
10 Marcel SCHROTTER Honda Team Asia KALEX 2’05.590 1.017
11 Bo BENDSNEYDER Pertamina SAG KALEX 2’05.618 1.045
12 Joe ROBERTS Italtrans Racing KALEX 2’05.627 1.054
13 Aron CANET Flexbox HP40 KALEX 2’05.639 1.066
14 Fermín ALDEGUER CAG Speed Up BOSCOSCURO 2’05.669 1.096
15 Barry BALTUS RW Racing GP KALEX 2’05.679 1.106
16 Somkiat CHANTRA Honda Team Asia KALEX 2’05.696 1.123
17 Manuel GONZALEZ Yamaha VR46  KALEX 2’05.773 1.200
18 Jorge NAVARRO Flexbox HP40 KALEX 2’05.830 1.257
19 Alessandro ZACCONE Gresini Racing KALEX 2’06.412 1.839
20 Marcos RAMIREZ Forward Racing MV AGUSTA 2’06.552 1.979
21 Niccolò ANTONELLI Mooney VR46 KALEX 2’06.675 2.102
22 Simone CORSI Forward Racing MV AGUSTA 2’06.709 2.136
23 Lorenzo DALLA PORTA Italtrans Racing KALEX 2’06.833 2.260
24 Jeremy ALCOBA Honda Team Asia KALEX 2’06.896 2.323
25 Sean Dylan KELLY American Racing KALEX 2’07.113 2.540
26 Keminth KUBO Yamaha VR46  KALEX 2’07.998 3.425
27 Rory SKINNER American Racing KALEX 2’08.250 3.677
28 Zonta VD GOORBERGH RW Racing GP KALEX 2’08.840 4.267
29 Piotr BIESIEKIRSKI Pertamina SAG KALEX 2’08.898 4.325