2024. április 19. 06:51
KezdőlapSuperbikeRedding: A hőség nem a BMW-nek való

Redding: A hőség nem a BMW-nek való

A misanói futam nagy kivívást jelentett a BMW számára, hiszen a rekkenő hőség nem könnyítette meg az istálló dolgát.

Scott Redding a 10. helyen zárta a tegnapi olasz futamot. Ezt az eredményt annak tudja be, hogy a rendkívül meleg aszfalt olyan körülményeket teremtett, mellyel az angol versenyző nem bírt. Az eddigi helyszíneken, Aragónban és Assenben meglehetősen hűvös volt, Estorilban mindössze 30 fok volt a pálya hőmérséklete, itt Misanóban azonban – pon, mint Redding rajtszáma – 45 fok.

„Mint azt már említettem, ha ilyen körülmények állnak fenn, meg kell tanulnunk, hogyan rakjuk össze úgy a motort, hogy a legjobban tudjuk kezelni a fennálló viszonyokat.” – kezdi Redding.

„Hosszú verseny volt. A rajtnál adódtak gondjaim. Mindig azt mondják, hogy a futam első fele a döntő, a kuplung azonban nem működött túl jól, így sokat vesztettem a verseny elején. Próbáltam felvenni a ritmust és húzni a gázt. Sor került néhány csatára is a többiekkel, de sajnos a meleg annyira megviselte az első gumit, hogy nehezen tudtam kontrollálni a motort.”

„Végül Lecuonát már nem tudtam megelőzni, újra ritmusra kellett lelnem. Kipróbáltam különböző beállításokat, amelyek a későbbi versenyeken hasznosak lehetnek. Kemény verseny volt. Meglátjuk, mi lesz vasárnap.”